Gondolatok a szeretetről a szerelemről

„Az emberek alig tudják, mit jelentenek ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik. De a jó embernek van meg néhány roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az illendő alázat, a derű és az igazságos cselekedet. Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell, gondolkodik, ha értelmét teszi próbára az élet, de bölcs megnyugvással fogadja, ami a sors rendeléséből neki jutott. Semmi nem nyugtalanítja, beszédében igazmondó, cselekedeteiben igazságos. Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen él, nem neheztel senkire, és nem tér le arról az ösvényről, amely az élet céljához, az igazi boldogsághoz vezet… Mint ahogy az orvosok kéznél tartják a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te is mindig tartsd kezed ügyében isteni és emberi tulajdonságaidat. Mindenben - még a legcsekélyebb dologban is - úgy járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcsolatban áll egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hivatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg - fordítva is… Szeretnéd megtalálni a boldogságot? Ha követed a józan ész szabályait, ha buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem téved el tekinteted, ha nem nézel maszkok után, és cselekedeteid összhangban állnak a természettel, ha minden szavad a hősi időket felidéző igazság jegyében születik, ha semmit sem vársz, és semmitől nem remegsz, ha megőrzöd lelked és szellemed tisztaságát - akkor biztos lehetsz benne, megtalálod, amire annyira áhítottál: a boldogságot. Ebben senki meg nem akadályozhat.”

 / Marcus Aurelius /

A Szeretetről

„Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk.
Aki a legkedvesebb.
Lelkünkhöz közelálló.
Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni.
A szeretet mélyebben van.
Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben.
A szeretet nem kötelesség, nem feladat.
Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot.
A szeretet: a szabadság jegyében áll.
Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
Úgy hívják: szabadság.
Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság.
Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem.
Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét…”
/ Müller Péter: A szeretetről /